HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Az üzengetés folytatódik a Lánczi-féle hivatalnak hvg.hu kérdéseire küldött válaszában is.
Francis Ford Coppola saját pénzből finanszírozott nagyszabású víziója, a Megalopolis minden idők legnagyobb cannes-i fiaskói közé fog bekerülni.
Újabb közpénzmilliárdok úsznak el azzal, hogy földbe állt az üzem, amelynek alapkövét a város szülötte, Áder János akkori államfő tette le.
Több, mint húsz évig volt a társulat tagja.
Csak a hátsó ülés több mint 4 millió forintba került.
A községet jelenleg a fideszes Feiler Ferenc Miklós vezeti, fia, Feiler Ferenc függetlenként hívja ki.
A 2022-es választáson még a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom képviselőjelöltje volt.
Magyarországnak Bayer Zsolt szerint jót tett, hogy 40 évig nem volt nyugati jólét.
Eddig több ezer aláírás gyűlt össze.
Haladunk a 600 forintos árak felé.
Az alaphangot ehhez Bayer Zsolt csütörtöki írása adta meg, majd Orbán Viktor is beszállt a propaganda terítésébe.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat legnagyobb erénye a kitartás, de taktikailag is sokat fejlődtek.
A portugál focista közel 93 milliárd forintot keresett 2023-ban.
A Fradi szerb edzőjéért 200 ezer eurót fizetett a Szpartak Moszkva.
A háttérben Vajdai és a Trafó díszletezői közötti konfliktus sejlik fel.
Megmutatjuk, hogy és hol érdemes túrázni.
Videoriport a Hétes-telepről.
Szerzőnk szerint őt és Magyar Pétert még mindig kevesebb választja el egymástól, mint mindkettőjüket Orbántól. Vélemény.
A redmondi óriás nem ismeri el a felelősségét.
Interjúnkban végigbeszéltük az életét a metáltól a rapig, a piálástól a boldogtalanságig, és szóba került az is, miér hívta be őt egy maffiafőnök az irodájába.
Az elmúlt két évtizedben az egyterűek szinte eltűntek az utakról, a Ford azonban most feltámasztotta a kishaszonjárműből fejlesztett...
A büntetés, így maga a büntetés-végrehajtás is egyidős az emberiséggel. Cikkünkben olyan, sokak számára akár ismerős egykori börtönöket...
Az idő előrehaladtával nőként (is) egyre nehezebb megőrizni az optimális testsúlyunkat, a változókori hormonváltozások pedig még tovább...
Már csak pár nap maradt, amíg késedelem nélkül eleget lehet tenni az szja-bevallási kötelezettségnek. Tapasztalatok szerint az utolsó pillanatra maradnak azok a bevallások, amelyekhez szükséges jövedelemigazolások nem, vagy nem a megfelelő formában állnak rendelkezésre. Cikkünkben a kamatjövedelmekre vonatkozó főbb rendelkezéseket járjuk körbe, melyek hatással lehetnek a szochofizetési kötelezettségre.
Tételcímek, póttétel, időpontok, segédeszközök, új NAT – összegyűjtöttünk mindent, amit a júniusban kezdődő szóbeli érettségiről tudni érdemes.
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron és digitálisan, olvasson minket bárhol, bármikor!
TOVÁBBRendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!